HTML

krumplihaj

A tv2 elcseszett blogneve.

Friss topikok

Címkék

Archívum

És akkor megszületett a Krumplihaj

2011.07.27. 20:23 Firpo hadnagy

Bár nem egészen ezzel a címmel szerettük volna kezdeni a mai bejegyzésünket, azonban az élet és a TV2 Mokka szerkesztői és stábja átírta picit az életünket.

Úgy gondoltuk, hogy Bud Spencer és Terence Hill, valamint a rajongói klub népszerűsítésén kívül jó alkalom kínálkozik arra is, hogy minél többen megismerjék blogunkat, a Krumplishalat is. Egy országos internetes portálra sikerült kikerülnünk, most azonban a Krumplishal élő televíziós adásba is került, mondhatnánk ezt csúcsnak is.. De.. ez a csúcs és az érdem a KRUMPLIHAJ nemes blogjáé lett.

Talán a történelem első olyan blogja, amely még meg sem született és máris százezrek értesülnek róla élő adásban, sőt amellett, hogy meg sem született, vélhetően még eszébe se jutott senkinek! Innentől kezdve sok sikert a jövőbeli szerkesztőknek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hogy a műsorról is írjunk és rátérjünk erre a vonalra is, mindenképpen szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy ezen a reggelen Kiruval együtt képviselhettük a Mesterek rajongói csoportját. Sajnos az idő kevés volt, mondandók nagy része bennünk maradt, de nem is várhattuk el, hogy fél óráig anekdotázzunk. Reméljük az alapok belekerültek a beszélgetésbe és mindhárman örültünk, hogy még mindig ennyi embert mozgat meg a Bud és Terence iránti szeretet, a közös hangulat és életérzés, hogy műsorra kerülhet a rajongói csapat!

Nem mondatok mást, mint, hogy továbbra is előre a Puffin lekvárral, aki pedig még nem látta a műsorrészletet, megtekintheti alább.

Utóirat: Ne dühöngj, de azért a nevünk és címünk:

krumplishal.blog.hu

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása